"Valami hihetetlen. Valami jó. Valami csodás. Valami szomorú. Valami elragadó. Valami csúnya. Valami bosszantó. Valami örömforrás. Valami dermesztő. Valami ámulatba ejtő. Valami szép. Valami érdekes. Valami ambivalens. Valami hatalmasan kicsi. Valami, amitől ordítanék. Valami, amitől a torkomon akad a szó. Valami, amit szorongva imádok. Valami, ami felszabadít. Valami örök gyerek. Valami öregúr. Valami erősgyenge. Valami...
Nem. Nem valami. Minden."

"Ne kérdezz most, ami volt azt úgysem hinnéd
Én sem hiszem, pedig mindez velem
történt
Nincs végzetem, ahogy jön, úgy nekem is jó lesz
Most jó veled, ez az, ami
emberré tesz"


Ember vigyázz, figyeld meg jól világod. Ez volt a múlt, emez a vad jelen és mindig tudd, hogy kell tenned érte, hogy más legyen.

"Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk."/Hemingway/

"Aki szeret, az nincs többé egyedül, mert az, akit szeret, mindig jelen van. Aki szeret, az már nem akar többé a saját élete központja lenni. Engedi, hogy életének más legyen a középpontja, és ezt nyereségnek és boldogságnak érzi. Feladja önmagát. Olyan lesz, mint egy nyitott kéz, amely kapni akar. Aki szeret, annak van bátorsága ahhoz, hogy olyan legyen, mint akinek szüksége van valamire."

Érezned kell!
Nem mondhatok semmit, ami igazán fontos.
Nem mondhatok el semmit,amit szeretnék.
Nem mondhatom el ki vagyok,
És azt sem hogy Te ki vagy nekem.
Mert üresek mind és némák a szavak
Csak a szemek beszélhetnek és a hallgatás;
Rabnak születik minden gondolat,
Minden érzés, minden vallomás.
Hiába próbálok, nem mondhatok semmit.
Semmit, ami mély, ami közel van a tűzhöz.
Érezned kell, mert hallani nem hallhatod soha,
Érezned kell a kimondhatatlant.

Tudod nem érzem a végét.
Mint ahogy azt se éreztem, hogy elkezdődött.
Mintha egy örökkévalóság telt volna el azóta ,
hogy utoljára hallottalak, mikor utoljára láttalak.
De mégis, mintha csak elmentél volna valahova,
mintha csak nagyon messzire mentél volna,
de tudnám, egyszer úgyis visszajössz.
Mint a nagyon rideg, nagyon hideg télben,
mikor az ember úgy érzi, tovább nem bírja,
mert mindjárt megfagy bele,
de azt is tudja, hamarosan vége a hidegnek,
örökké egy tél se tart,
már kifelé megyünk, január, február itt a nyár.
Ez már az utolsó csúszkálás, ezt már fél lábon is kibírom,
jön a tavasz, ami minden hidegért kárpótol.
Nem úgy fáj a hiányod,
mint amikor vége van valaminek,
csak annyira, mint mikor valaki nagyon szeret valakit,
aki hosszú időre távozik, mert muszáj távoznia,
de aki egyszer úgyis visszajön.
Hogy mikor azt nem tudhatom, de most,
hogy végiggondoltam az érzést,
most már tudom,
hogy eljön az a nap, tudom,
mert valami nyitva maradt bennem,
aminek be kellett volna zárulnia,
ha végleg vége lenne.
Nem csalódhatok, tudom,
ebben a pillanatban nincs utunk egymás felé,
de azt is, egyszer lesz a bozótban egy csapás.
Te mindig visszajöttél,
Te mindig visszajössz,
kell, hogy egyszer visszagyere.

„Nem tudhatjuk pontosan, mikor kovácsolódik a barátság. Ahogy mindig az utolsó csepp víztől telik csordultig a kehely, úgy a rengeteg kedvesség közül is az utolsó lesz az, mely csordultig tölti szívünket.”

„Az elérhetőt el lehet érni, az elérhetetlenből nem lehet kiábrándulni.”

„...a jó dolgoknak véletlenül, meglepetésszerűen kell megtörténniük velünk. Ha valami után nagyon vágyakozunk, úgy járunk, mint az, aki túl erősen szorít magához egy léggömböt: az álom egyszer csak kipukkan, s darabkái a semmibe hullanak."


„Szomjan halok a forrás vize mellett;
Tűzben égek és mégis vacogok;
Parazsas kályhánál vad láz diderget;
Házam földjén is száműzött vagyok;
Csupasz féreg díszes talárt kapok;
Hitetlen várok, sírva nevetek;
Az bíztat, ami tegnap tönkretett;
Víg dáridó bennem a bosszúság;
Úr vagyok, s nem véd se jog, se fegyverek;
Befogad és kitaszít a világ.”


Nekem még mindig az a gondom, hogy ott állok a parton és nincs rá garancia, hogy nem tettél lóvá, mint a te szavad...”

Aki szeret, annak hallgasd meg baját-gondját,
Mert könnyen meglehet, hogy meghallgatja más;
Aki szeret, azzal sose légy morc, goromba, mert
Könnyen meglehet, hogy rámosolyog más;
Aki szeret, szeresd! Öleld meg naponta, mert
Könnyen meglehet, hogy megöleli más,
És akkor hidd el, nem ő a hibás!”



„Közelebb, egyre közelebb kerülök hozzá, de talán soha nem érhetem el. Talán csak azért közeledünk egymás felé, hogy azután örökre elváljunk.”

"Akarom érezni ahogy csókol a szád, akarom érezni bőröd illatát. De csak fekszem az ágyon, a csöndet hallgatom, s könnycseppek folynak az arcomon."

"Erős a sodrás és elvisz az ár, más csókol, más szeret és más karja zár. De emléked őrzöm, szívembe temetem, bárhova bújsz, én sosem feledem."

"Amit meg akarsz ismerni, attól el kell távolodnod egy időre, ugyanis
csak akkor látod, hogy a tornyok milyen magasak, ha már elhagytad a
várost."

Bambán pislogtam, fényként szívtam magamba a sötétséget, s csak arra koncentráltam, hogy ne felejtsek el szippantani a körém préselődött levegőből..Szívem hideg ködbe burkolózva küzdött egy dobbanásért..üres volt..Talán a halántékomba hasító fájdalom jelezte,hogy rosszul gondolom.De én erről nem vettem tudomást..üresen..egyedül..mindjárt vége..

Ismerlek jégen, bálteremben,                                Te csak repülj, repülj tovább is,
Szalonban, utcán, mindenütt,                                 Repülj egy hosszú életen,
Tudom, hogy üres szíved, lelked,                          Ne ismerd meg azt a fájdalmat,
Fagyod egy vulkánt is lehűt.                                    Melyet szereztél énnekem...
Te mindig csak ragyogni vágyol                            De -- talán -- majd egyszer csalódva
S örülsz a hóditás felett...                                        Fel fog zokogni jégszived
Sajnos! csak akkor tudtam mindezt,                   S meg fogod bánni, nagyon bánni,
Hogy jégre vittél engemet.                                      Hogy jégre vittél engemet!...

Egyedül vagyok melletted, Egyedül vagyok magammal, Egyedül vagyok nélküled. Egyedül vagyunk magunkkal, és mostanában ezen nemigen lehet változtatni, talán a csillagok állnak így, talán a kor követelménye ez. Talán csak mi változtunk meg ennyire. Vagy mindig is ilyenek voltuk, csak eddig nem vettük észre, nem tudni
Egyedül vagyok melletted, mert a változásokról nem merek beszélni veled. Igazából semmi lényegesről nem merek beszélgetni, mert félek, nem értesz meg, félreértesz és megbántódsz. S akkor még jobban egyedül lennék, mert tudnám, hogy nem is akarod a jelenlétemet.
Nem szeretem ezt az egyedüllétet.

MI KÖT IDE?...

Mi köt ide engem,                    
Hol nem szeret senki?
Ez idegen helyen
Mit tudok szeretni?
Ha elmegyek innen,
Minek vágyom vissza?
Lefekvő órámban,
Felkelő órámban
Mért fakadok sírva?

Mért szebb itt a virág
S illatosb, mint bárhol,
Hangosabb az erdő
Madárdalolástól?
Dalos kedvű szívem
Mért tud csak itt lenni?
-- Itt érez igazán,
Itt tud csak igazán
Gyűlölni, szeretni...

Ragyogó, sugáros
Énnekem itt minden,
Pedig, ki szeressen,
Tudom jól, hogy nincsen...
Ide köt, ide fűz
Lelkem régi álma:
-- Bearanyoz mindent
Legelső szerelmem
Leszálló napjának
Aranyos sugára,
Búcsúzó sugára...

Menj el, és soha többet ne is gyere vissza az életembe, mert amióta ismerlek, pokol az életem, és epekedve várom azt a pillanatot, amikor elém állsz, átölelsz, és megcsókolsz, és arra kérsz, hogy maradjak mindig melletted. De ez a pillanat soha nem jön el..

Mint eldobott kő az úton,
Mit csak játékból hajítottál,
Úgy várom, hogy jössz majd, és újból
Megérintesz, és játszunk tovább.